Kedves olvasó!

Sajnálattal közlöm, hogy megszűnik a blog. Természetesen itt maradnak a régebbi bejegyzések, de újak már nem fognak születni. ITT. De az ÚJ BLOGOMban igen! =))))

Nem fog változni amikről írom, csak úgy érzem, itt az ideje, hogy ne az újrakezdés szó határozza meg a blogomat, és ne a régi vonaglás a múlt miatt, így mivel már úgy gondolom, hogy komoly lehet bennem ez az érzés, és már egy ideje tart, megteszem ezt a jelképes lépést.

Egy szó mint száz, indul az Egy meleg srác gondolatai c. blogom. =))

Utószó

Veled kezdtem, veled is fejezem be ezt a blogot. Ez az utolsó alkalom terveim szerint, hogy így írok Rólad. Te voltál az első, akivel úgy vált valóra az álom, hogy az nem pár órát, napot tartott. Te voltál, aki megmutatta nekem, milyen az élet másképp. Te voltál, aki kinyitott előttem egy kaput. Te voltál az, aki a mindenem volt. Veled éltem át eddigi életem legszebb időszakát, több, mint másfél évet. Köszönök mindent! Nincs több bárcsak, nincs több hacsak. Így volt jó és így jó most is. Sosem foglal elfelejteni! Emlékszel anyumról mit meséltem az első nagy szerelmével kapcsolatban. Ebben minden körülöttem lévő megerősített. Mindig bennem leszel: egy különleges helyen a szívemben, de elzárva, és csak én jutok hozzád. Ha úgy alakul az életem, öröm lesz visszaemlékezni, hogy megéltem, és Örökké hálás leszek Neked, és a Jó Istennek, hogy megadta nekünk, nekem ezt a rövidke időszakot.

Most viszont már valami más bennem is, így nem maradt más hátra, mint egy ígéretet tegyek, ami nem fog változni, mint ahogy abban az utolsó levélben írtam Neked, amit az elköltözésemkor otthagytam Neked: Mindig melletted állok ha kell, mindig bennem leszel, és mindig Te leszel nekem az a fiú, aki mindent megadott nekem erején felül. Utoljára kimondom, többet így senki másnak:

ÖRÖKRE!

"Ha te nem volnál, érzéseim csak a régmúlt érzések árnyképei volnának."

- Nem vagy.

nagyon durva volt az éjszaka. "összejöttem" egy barátnőm gyerekkori barátjával, persze csak egy éjszakára... már régóta össze akar hozni minket, és a barátnőm szülinapi buliján ez sikerült, ami végül az alterban fejeződött be... majd lehet leírom =P

Járok ugye intenzív franciára. Ismét sikerült az előző tanáromhoz kerülni a mostani tanfolyamon is, aminek nagyon örülök, mert nagyon jó tanár, élvezet nézni, ahogy lelkesedik a nyelvért, és ez ránk, hallgatókra is nagy hatással van. Viszont rám máshogyan is sikerült hatással lennie. Ugyanis külsőre a kedvelt pasitípusom, de ez még nem kavart föl önmagában, inkább lelkesített. Viszont ami eléggé betett, hogy a mélyen szóról beszéltünk, és megkérdeztem, hogy ezt használhatom-e úgy is, hogy belenézek mélyen valaki szemébe. Erre mondta, hogy igen, és miközben elmondta hogy je regarde dans tes yeux profondément - kb így a'szem -, aközben olyan édesen mélyen belenézett a szemembe, és olyan bociszemekkel, amilyen nézést én nem kaptam már lassan másfél éve. Ezt a nézést ismerem. Ezt bizonyos típusú pasik képesek művelni, és én ettől kész lettem. Mintha az exem nézett volna a szemembe. Annyira zavarba jöttem, hogy azt biztosan lehetett látni, elkaptam a tekintetemet, és lesütöttem a szemeimet. Pedig ő nyilvánvalóan csak demonstrálta az értelmezést, semmi más szándéka nem lehetett - heteró sajnos. De nekem ennyi elég volt, hogy még jobban kész legyek tőle. Sosem rajongtam egyik tanáromért sem, de ez a pasi... Olyan kedves, olyan aranyos, értelmes és jóindulatú, olyan ölelgetni- és szeretnivaló. Olyan jó ember - még ha ez így hülyén is hangzik. És szerintem helyes is. Kicsit gáznak érzem hogy most így szinte idegen emberért így lelkesedek, de én még ilyet nem tettem, s mikor egyik barátnőm ilyeneket mesélt, mindig igyekeztem lenyugtatni.
Mikor meglátom, legszívesebben megölelném és megsimogatnám a buksiját, annyira édes. Na de abbahagyom.

Amúgy két utazási szösszenetet még szeretnék leírni ide, készítettem új Margit hidas képeket is, és beindult a szexuális életem is egy alapszinten, de mindezekről majd máskor. =P

Vasalok. Már több mosásnyit törlesztek. Egy egész szép nap után - bár a közjáték alább olvasható. =P Megy laptopon a híres A fiúk a klubból. Egy a blognak köszönhető ismerősöm adta a linkjét, akivel, s a párjával holnap kiruccanunk az ország délebbi fertályára, elhívtak. Kíváncsi vagyok, mondhatni kicsit izgulok, mindig izgulok, mikor egy számomra valamiért kedves ember bemutat valakit, aki számára fontos. Persze, ez butaság is lehet tőlem, de akárhogy is, holnap megismerem a párját. =)

De amiért írok, hogy nézem a kultuszsorozatot, és a 4. évad utolsó részében megszólalt egy dal, ami a nálamnál öregebb vasalódeszka nyöszörgésével együtt kifejezetten erős gyermekkori érzéseket és talán valós emlékképeket idéz föl bennem. Chris Rea - eredetileg Black szám - Wonderful life-ja. Utálom. Utálom, mert azok az idők jutnak eszembe, mikor teljes magány és kiszolgáltatottságérzés volt anyumon. Ezekről a '80-as évek végén divatos számokról mindig ez jut eszembe. Ahogy anyám sír, vagy ha nem is sír, de áthatja a melankólia, az a végtelen szomorúság, mely sorsának keserűségéből fakad, s épp vasal, varr, mosogat, vagy csak ott ül a rádiót hallgatva, és gyerekként valami olyasmit éreztem rajta, amit nem lehet elmondani. Az a hangulat, azok az érzések... Egy gyerek többet érez az anyjából, mint amit valaha is meg tudna fogalmazni az ember. ...és az egymásra utaltság, hogy csak mi vagyunk egymásnak, és nem számíthatunk senkire sem. Iszonyatosan maró. Ha őszinte akarok lenni, ezt azóta már éreztem részlegesen egy személlyel. Igazából ez az érzés egy gyönyörrel teli szenvedés, utóbb átélve gyönyörteljesség. Mikor ebben a hangulatban vagyok, ismét gyereknek érzem magam, vagy legalábbis ugyanoly' nagyon sérülékenynek. Olyan jó lenne újra olyannak lenni, és nem fölvenni ezt a sokszor távolságtartó kedvességet, ami rajtam van sokszor. Nem fejtegetem tovább, csak ezt akartam leírni.

Rómeó. Rákatt egy pasira, és ki az? A kissrác, akivel sokáig msn-eztem. Gondoltam megkérdem mi van vele, hogy van. Erre visszaír három szót, mire írtam, hogy értem, nem akar beszélni velem. Erre visszaír, hogy amúgy látja h én is csatlakoztam a "sexdate-esekhez", és hogy gondolta amúgy (bejelöltem ezt is a társkeren). Majd látom h le is tiltott. Fasza.

Persze, ha valaki ennyiből ítél, akkor oké, le kéne szarnom. De az bánt, hogy anno én is ilyen kissrác voltam, megvetettem, aki szextalikra jár, vagy akár csak a lehetőségét is meghagyja, hogy ilyen történjen. Az bánt, hogy a srác kategóriákban gondolkodik, és nem látja, vagy nem akarja látni mögötte az embert. Meg még biztos más is bánt ezzel kapcsolatban amellett, hogy nem szeretek így elválni senkitől, még ha alig ismerem is. Nem vagyok faszfej, nem voltam vele bunkó, nem szántottam fel a lelkét, nem érdemlem meg, hogy a szar emberek közé tegyen a saját fejében. Persze vannak ilyen igazságtalanságok - vagy annak látszó dolgok - az életben. De akkor is rosszul esik.

Az nem lehet, hogy mindez csak véletlen műve. Hús és vér vagyok, milliónyi sejt, melyek tökéletesen együttműködnek egymással, gondosan rendezett szerkezetben várják a parancsot, hogy végrehajtsák utasításaikat.

Utazok a metrón, nézek ki a fejemből. Be van dugva a fülem a fülhallgatóval, de nem megy benne semmi. Jár az agyam. Ott van egy ember. Amott egy másik... sok-sok emberi lény. Azt mondják, mi vagyunk a fejlődési lánc csúcsa.  De hogy is kezdődött mindez a tudomány szerint? Szerintük a sok-sok élettelen anyagból egyszer csak egy véletlen folyján élő keletkezett. Egysejtűek népesítették be a Földet, majd azok tovább fejlődtek, és így alakult ki ez a sok-sok millió sejtből álló csoda, amik mi vagyunk.

Az állatoknak mi dolguk van? Miért van az, hogy a délelőtti emlékek inkább rövidtávúak, és a késő délutániak maradnak meg tovább? Talán a délelőtti csak az élelemszerzés kielégítését szolgálja, és a délutáni, mely az alvás után lévő tevékenység, az lenne a fajok szempontjából hasznosabb idő? És mégis mi értelme van egy állat életének? Most mindettől függetlenül, megválaszolatlan kérdéseket hagyva: az állatok akkor csak azért vannak, mert egy véletlenből egyszer valamikor régen létrejött egy egysejtű, és abból kifejlődtek csak úgy értelmetlenül, semmi céllal a többsejtű lények, melyekből sok-sok átalakulással lettek az állatok, és végül az ember? Akkor az ember is tulajdonképpen csak eszik, szaporodik, és meghal? Akkor mivégre ez az egész? Tényleg el akarom hinni ezt az egészet, hogy mindez így van, egy véletlen miatt, amit meg sem tudunk magyarázni tudományosan, s ész érvekkel???

Nem köszönöm! Én inkább hiszek abban, hogy Isten teremtett minket céllal, és értelemmel, mesteri tervezéssel, tökéletes alkotásként. Az ember Istentől kapott feladata pedig, hogy vigyázzon a Föld állataira és növényeire az idők végezetéig.

Tényleg azt akarja mondani a tudomány mai embere, hogy a semmiből jöttünk, és a semmibe megyünk? Nincs értelem, nincs okság, nincs cél, csak jelen van? Csak a máért vagyunk, csak a puszta létezés véletlenségéért és végtelenségéért?

Nem! Tagadom! Ez nem lehet! Ehhez ugyan akkora hit kell, mint Isten teremtésében, ez az ateisták hite, a Tudomány. Pedig az sem tudja megmagyarázni miért vagyunk, és mégis hogyan. Szén alapú vegyületkeverék. Valóban csak ennyi volt az első sejt? Állítsák elő! Tessék! Próbálkoznak, de nem megy. Nem is fog. És titokban azt remélem, ha lehetséges lenne ez a számomra Isteni Csoda, akkor se sikerüljön soha, maradjon reménye az embernek az értelemre!

Tegnap hatalmas vásárlást csaptunk barátaimmal, ami ma nemsokára folytatódik. Nem, én nem vásároltam - na jó, anyum nevében a szülinapomra vettem egy átmeneti kabátot a Zarában, de leárazás volt, és tényleg jutányos... =))

Na de amiért írok. Leültem egy jó kis ebéd után a zongorához, és egy erős benső hang hatására, mely egy dallamot idézett föl bennem - nem, nem dilis vok, csak eszembe jutott a dallam =) -, régi kedvencemet, Chopin cisz-mol keringőjét játszottam, mikor analógiákat fedeztem föl a szerelmi életem szakaszai és a darab ciklusai között.

Egyszer, mikor Finnben voltunk egy tanulmányi úton egy hónapot még technikusi alatt, volt egy versenyzongora az étkezőnek használt rendezvényteremben. Azon játszogattam, kaptam rá engedélyt, nehogy kijöjjek az akkori formámból, és egyszer, mikor hallgatóközönségem volt, megkérdezte egy számomra nagyon kedves lány, mit jelent számomra ez a darab, szerintem miről szól. Azt feleltem, hogy a mindig keresett, de soha el nem ért, be nem teljesült szerelmet. Hogy az ember mindig vágyakozik, és csak egy cseppnyi boldogság jut neki mégis. Ez elég depisen hangzik, de talán valóban igaz - na ez már tényleg depis gondolat. =P

Szóval most ültem a zongora előtt, játszottam a darabot, és eszembe jutott egy szép analógia, amit most megosztanék. Az A-téma olyan, mint mikor az ember magányos, és vágyakozik. A B - amelyben a futamok vannak - számomra a keresgélést jelenti, mikor az ember a beteljesülésre vágyakozik minden porcikájával. A C rész, mikor a mol átvált dúrrá, és rövidke vidámság árasztja el az embert olyan, mint mikor megadatik a kérészéletű Boldogság, mikor felhőtlen minden, mikor... De a végén már érződik, hogy valami nem stimmel -átvezetés. Ezt a részt én dühösen szoktam játszani, vádolva, önsajnálattal és önagresszióval telítve. Végül belenyugszik a csalódott, és visszatér az A-rész, majd újra a B... És az ember csak remélheti, hogy ez egy körforgás, és nem lesz egyszer végleg vége a B-nél, ne adj' Isten t'án még a C lesz a végszó.

Ennyit mai elmélyülésemről, szép vasárnap délutánt! ;-)

nah, hát kiderült, hogy nincs szikra a srácban irántam, így ennyi volt. ma azon gondolkoztam - mert azért leesett, hogy mi a helyzet mielőtt kimondta -, hogy lehet fel kéne függesztenem ezt a társkeresést addig, amíg elkezdek dolgozni, és lesz önálló keresetem, és lesz egy albérletem, lakásom. nem tom, most ezen gondolkozom...

... közben megint a Maszkban lévő cikk címe jut az eszembe, mint serdülő korom óta már annyiszor: "A kedves fiúk hoppon maradnak". Megint. De hagyjuk is ezt az önsajnálatot. =P

Nemrég értem haza, barátokkal spontán sörözés történt, éreztem, hogy nem jön össze az esti tali, mert persze a srácom elfoglalt a munkával. Na mindegy.

Egy angol muki kezdett beszélgetni velünk - nem tom jelent-e valamit, de bal kézzel fogott kezet velem elköszönéskor és meg is puszilt, mindezt csak velem, és a kisujján volt egy díszes gyűrű, gyerek koromban aki bal kézzel adott kezet és azon az ujján volt a gyűrű, arra azt mondtuk, hogy buzi. =) Na szóval beszélgettünk. Mondta, hogy körül utazza a világot, és most itt van, Leedsből jött. Amit az egész hosszú beszélgetésből el szerettem volna itt mondani - amellett, hogy megállapítottam, hogy beszélgetnem kéne angolul többet, hogy ne kopjon a tudásom -, hogy ezt a mukit főleg a kommunizmus országunkra gyakorolt hatása érdekelte. A rendszerváltás előtti negyven és, '56. - amiért oda volt -, és a titkos rendőrség, meg a kemény években lévő mindennapok. Mesélhettem én az az előtti múltról, a török kori épületekről, a fürdőkről, bármiről, ez volt a központi témája. Volt a Terror Házában, a Szoborparkban, és áradozott róluk. Ja és a cigányokkal való együttélés is érdekelte.

Valahol már olvastam, hogy sok nyugati turistát nem is az építészetünk, a korábbi történelmünk érdekli, hanem a kommunista - ha úgy tetszik szocialista - időszak. Most ezt én is megtapasztaltam, és érdekes volt.

Na csak ennyi.

pá

Valamiért kurva szar kedvem van ma este, ami elég meglepő. Nyilván nem kellett volna beszélnem az exemmel, amiből csak feszültség jött, mert megint felhozta, hogy miért nem mentem a melóhelye gyakornoki programjára, és ettől a témától mindig olyan feszült voltam, vagyok. A másik, hogy kivagyok, mikor valaki rám ír msn-en, és utána perceket kell várni minden egyes megnyilvánulására. Akkor ne írjon baszod, az nem beszélgetés. Ezt olyan fokú tiszteletlenségnek tartom, amitől felbaszódok. Most ő ezt tette, de már több ilyen emberrel találkoztam. Valahogy nincs meg a kultúrája a netes beszélgetésnek. Nem gépekkel beszélgetünk, hanem a net túlvégén élő emberek vannak. Na jó, nem ragozom tovább.

A másik, ami miatt valószínűleg igazán idegbeteg vagyok, hogy végre úgy tűnik, hogy találtam egy srácot, aki igazán felkeltette az érdeklődésemet, de persze sokat dolgozik. Annyira, hogy ma egész nap nem is keresett. Ez persze nem lehet kifogás, pedig jó lenne. Ez nyilván jelent valamit. Persze, az elején vagyunk, persze, ki kell alakulnia. De mióta ismerkedünk, még nem volt ilyen, hogy egy napig... ááá faszom, megint kezdem. Mindig ezt csinálom mikor valaki tetszik, hogy rá akarok akaszkodni. Mert ez nyilván az, nem? Bár őszintén megvallva napi legalább egyszeri kommunikálás szerintem alap. Sőt! (Nehezen fogtam vissza ugyan, de direkt nem hívtam, nem írtam, kíváncsi voltam keres-e.)
Amúgy nem mondom hogy sokminden történt, kétszer találkoztunk, és minden nap beszélünk. Nevetségesnek érzem magam. Megint reménykedek valamiben, amihez kevésnek érzem magam. Mert ezt érzem. Hogy kevés vagyok egy normális kapcsolathoz. Fasz vagyok. Abba is hagyom ezt a bejegyzést, mert nincs értelme.

Pár perc, és lám, ismét folytatom. Eszembe jutott, hogy amúgy nem először találkozom ezzel a sokat dolgozok témával. Pár hónapja egy srácot azért küldtem el, mert habár minden nap beszéltünk telón, nem tudtunk összehozni egy épkézláb találkozót, mert mindig volt valami elfoglaltsága. Aztán mindig bocsánatot kért, és kért, hogy ne haragudjak, és hogy csak még egy esélyt adjak az össze nem jött randi után. Ez gáz. Mégis hogy lesz ideje rám egy kapcsolatban, ha már az elején ez van?! És tudom, hogy nekem sok idő kell, éreznem kell, hogy számítok. Igen ez az egész bejegyzés arról szól, hogy éreznem kell, hogy számítok. Gyerekkoromban mikor anyám megismerte a mostani barátját, én 6 éves voltam. Gyűlöltem őt, amiért "elvette" tőlem anyám figyelmét. És talán gyűlöltem anyámat is, amiért másra is akkora figyelmet fordít, ha ott van, mint rám. Ezt így még soha nem mondtam ki. Igen, azt hiszem vádoltam anyámat. Árulással. Tipikus egyke gyerek féltékenysége, főleg, ha még addig csak ketten volt az anyjával. Ma sem tudom elviselni, ha meg kell osztozni valamivel vagy valakivel a másikon. Csak éppen ez a másik személy változott, és egy-egy srácban testesül meg. Előző párom mindig a munkára fogta hogy nincs szex, hogy fáradt, hogy minden idejét leköti, és ha épp nem dolgozik, ő pihenni akar. Ebben volt valami, megértettem, de attól még iszonyatos volt. És most már ez a mostani srác a többedik, akivel az elmúlt fél évben találkozok, aki érdekel, és a munka rabja. Mégis mit tegyek? Harcoljak, versenyezzek a munkával? Nyilván rosszul fogom föl, hiszen én más adok, mint a munka - ha jól csinálom.

Azon is gondolkoztam, hogy most miért nem érzek euforikus hangulatot a találkozók után, miért van "csak" egy kellemes érzés bennem miután láttam. Hülyeség, tudom, de összehasonlítottam - tudom, nem szabad - az exemmel való első randikkal. Ezzel a sráccal való két randink igazán jó volt, és tartalmas, de azt hiszem az exem elcsábított. Elcsábított valami olyasmivel, amivel csak a világot még kevéssé ismerő embert lehet: megmutatta nekem, hogyan lehet másképp élni, megmutatta nekem a Világot másképp - az ő világát. Ma már így élek. Ma már nem különleges, ha étterembe megyek - előtte évente-kétévente voltam családi ünnep alkalmával -, ha fürdőbe megyek - addig Budapesten egyszer voltam egy sráccal és csak a Rudasban -, ha beülök meginni egy kávét egy kávézóba, megenni egy sütit egy cukrászdába. Tulajdonképpen megtanított élni - vagy inkább városi meleg módjára élni. És megtanított költeni a pénzt, na de ez egy másik fele a dolognak. De ha már itt tartunk... nem előbb befejezem, amit elkezdtem. Szóval hogy már nem tud úgy elvarázsolni az a körítés, ami egy igazi randival jár, és ha mégis ezt várom, akkor csalódás fog érni. Elvárások nélkül taliztunk először, meg is fogott a srác. Másodszor már voltak elvárásaim, vagy inkább elképzeléseim, és azokat kaptam, nem volt semmi meglepetés. Meglepi itt az új környezet varázsa lett volna, de már egy Liszt Ferenc téri vacsi nem tud elvarázsolni. Most az van bennem mekkora egy sznob buzi lettem. De itt nem arról van szó, hogy azt várom hogy lenyűgözzenek, csak igyekszem megfejteni, hogy mi lehet az oka annak, ahogy érzek. De lehet teljesen téves irányba haladok. Habár lehet ez az egész fölösleges fejtegetés, mert már eléggé érdekel a srác, ha szar kedvem van miatta, csak amiatt, hogy nem keresett ma. Ez jó jel! =) Már, ha lesz folytatás hosszútávon...

Visszatérve az életmódra... A tavaly áprilisi szakítás óta nem tértem vissza egy átlag diák életmódjához, megmaradtam a kapcsolatomban megszokott életstílus mellett, amit amúgy anyagilag nem engedhetnék meg magamnak. Éttermek, fürdők, színházi előadások, táncelőadások, haveri sörözések jöttek az alap baráti találkozók és a bulik mellé. Ugyanazokban a drágább buziboltokban vásárolok, mint anno a kapcsolat alatt, mikor több pénzzel gazdálkodtam, mikor ketten voltunk, és ha az én pénzem elfogyott volna, akkor sem volt baj, mert akkor nem én, hanem a volt párom vásárolt be, vagy adott pénzt rá. Visszagondolva be kell látom, nem is együtt éltünk, hanem én éltem vele. Ez kibaszottul fáj, de ez az igazság. Ő keresett eleinte 180at, majd 250et, én pedig vittem a kis árvaellátásomat és a kevés diákmunkámat, és így kb havi 60at tudtam beleadni, amit nyilván már az összeköltözés előtt megbeszéltünk, de attól még ez tény volt. Kitartott voltam, ha úgy tetszik, mert az én pénzem annyira volt elegendő, hogy egész hónapban én vásároltam be meg ami nekem kellett dolog, azt megvettem. Durva ezzel szembenézni, de ez volt. El is hiszem, hogy frusztrált volt, hogy ő mennyit dolgozik. Engem pedig az frusztrált, hogy egyre lejjebb nyomtam magamban ezt a zavaró tényezőt, igyekeztem nem tudomásul venni, és nyugtatni magam, hogy a kapcsolatban ez csak egy kis idő, majd végzek és én is keresek rendesen. Sikerült is túl lenni ezen. Végül nem jutottunk el oda, hogy ez az időszak rövid legyen a kapcsolat idejéhez mérve, így visszanézve másképp értékelődik a helyzet, mint mikor benne voltunk. Így kicsit gáznak látom.
Kivettünk egy 60 ezres albérletet, aminek negyven volt még a rezsije, plusz a villanyszámla (kb5-8 ezer havonta). Ráztuk a rongyot, most már kimondhatom. Nem akarok soha többet ilyen helyzetbe kerülni. Egy részről hulla szerelmes voltam, nem éreztem a helyzet valóságát, de így visszanézve egy kiszolgáltatottság és bizonyos fokú eltartottság volt egyben. Persze ez így nyilván durva, de ha valakinek csak a tényeket mondanám el és az érzelmeket nem, akkor nyilván ezt a következtetést vonná le. (Ezt eddig azért sem mertem így kimondani magamban, mert ez alapvetően átírja a kapcsolatunkról bennem lévő képet, és így utólag nyilván hülyeség is átértékelni a dolgokat, mert mindig csak akkor van, visszatekintve hamis a kép.) Szerelmesen az ember nem gondolkozik. Nyilván egyikőnk sem tette ezt tiszta fejjel. De akkor sem szeretném ezt többet. Ez megalázó, egy férfinak mindenképpen. Az ember önértékelését ássa alá ez a helyzet. Persze ha zavarja. Engem zavart, még szerelmesen is, de idővel már ez elmúlt, ahogy teltek a hónapok. Nem volt én és te, nem volt enyém és tied, s mikor ezt fölvetettem, a volt párom mindig úgy reagált, hogy elszégyelltem magam, hogy ez egyáltalán bennem fölmerült, hogy nem a Miénkről van szó. Ez mindig nagyon jól esett tőle. Még most is, ahogy így visszagondolok rá. Mindig erre vágytam, hogy valakivel megéljem ezt a teljes egybeolvadást. Ez ennek egy megnyilvánulása volt, ami akkor megkérdőjelezhetetlennek tűnt.

A pénz. Igen, fontos, be kell látnom. Főleg most, hogy kissé nagyon szorul a hurok a nyakam körül, és a megtakarításomból át kell csoportosítani a folyószáámlámra pénzt, hogy tovább haladjak a terveim szerint. Itt az ideje, hogy visszavegyek az életmódomból. És itt az ideje tudatosan megtervezni az elkövetkező egy évemet, ami a munkába állásig remélhetőleg hátra van, hogy aztán ne tátott szájjal, halként álljak ott a munkaerőpiac kapujában, hogy helló, megjöttem, adjatok valami munkát.

Ha belegondolok nem is az életmódom volt, ami a sok pénzt elvitte, hanem a továbbképzésem. A trénertanfolyamom, amiból még hátra van egy képzési időszak, de már így is több, mint 100at vitt el, és a nyelvtanfolyam, amiből még jópár rész hátravan.

Abbahagyom, mert mindent összehordok itt. Szar kedvem van, ez a lényeg, pedig már hetek óta nem volt ilyen. Nem is emlékszem mikor volt utoljára. Na de kell iylen is néha.

pá

Újabb úti beszámolóm következik, hiszen ismét nyár van! =)) Mintha csak tegnap írtam volna a legutóbbit. A Kossuth-on épp az időről elmélkedtek. Valóban, megfoghatatlan. Egy pillanat alatt elillan minden. Mint ez az utazás. Gyorsan meg is örökítem, ami még megmaradt bennem róla - na jó, nem mindent, az túl sok lenne. Szóval:

mikor? 2011. július 18-21.
hová? huh, szóval - időrendi sorrendben: Boldva, Sajószentpéter, Edelény, Rudabánya, Aggtelek, Rozsnyó (Rožňava), Krasznahorkaváralja (Krásnohorské Podhradie), Kassa (Košice), Eperjes (Prešov), Bártfa (Bardejov), Tarnów, Sárospatak, Szerencs, Tokaj, Karcsa, Sátoraljaújhely, Széphalom, Tolcsva, Olaszliszka, Mád, Vizsoly, Boldogkőváralja, Monok

A magyar és szlovák célok teljesen teljesültek, a lengyel célokat viszont lecseréltük egy újra, így jutottunk el Tarnówba. =))

Jó olvasást!

Zemplén. A táj, mely megbabonázott. Tokaj-hegyalja. Magyarország egyik legszebb, legvarázslatosabb vidéke, tele rejtett kincsekkel, buja erdőségek, évszázadok óta mesterien művelt szőlőtermő területek, apró falvak, melyekben villák, kúriák, kastélyok bújnak meg. Napjainkig őrzött népi építészet, ősi zsidó temetők, gótikus templomok, a magyar kultúra nagyjainak szülőhelye, a magyar műveltség olyan kiemelkedő helyszíneinek őrzője, mint Vizsoly vagy Sárospatak. Ez az a táj, melynek hangulata már pár óra alatt áthatja az embert, de nem érdemes csupán ennyit rászánni, nem érdemes egy nap alatt átszaladni rajta, be kell járni az egészet! Élvezni kell Tokaj nedűjét, megmászni az Eperjes-Tokai hegyvidék várainak meredek szikláit, bejárni az ősi tornyok misztikus termeit, sétálni kell Rákóczi lépteinek nyomában Patakon, térdre kell borulni a kassai dóm csodálatossága előtt, és ámulatba kell esni Eperjes és Bártfa bájos utcáin. Az ezeréves határt átlépve magunkba kell szívni a nagy múltú és ezer-száz szálú lengyel-magyar barátságról tanúskodó Tarnów történelmi levegőjét! Ez több mint épületek halmaza! Ez maga az élő történelem, a nemzetet formáló csoda!

Lássuk mit sikerült megízlelni Magyarország eme rejtett kincseket rejtő vidékéből és környékéből.

1.nap, hétfő: Reggeli budapesti indulás után az autópálya elröpített Miskolcig, majd onnét Bóldva volt az első célállomás. Itt egy XII. századi román  stílusú, később gótikus hozzáépítésű apátsági templomot néztünk meg. Magyarországon - főleg a Dunától keletre - ezek a régi, Árpád-kori templomok általában református kézen vannak a reformáció óta. Ezeknek az épületeknek valami sajátos hangulata van. Egyik ismerősöm fogalmazta meg úgy, hogy még benne lakik az Isten. Valóban, ezekben még lehet érezni valami mélységes áhítatot, valami nem-evilágit. Ezután a sajószentpéteri gótikus templom következett. Meglepetésünkre itt kérésre odaadták a tiszteletesnél a kulcsot, és mi nyitogattuk a templomot - amire később még több helyen volt példa. Meglepő volt fővárosiként ez a bizalom, a szememben szinte naivitás. Bár ha jobban belegondolok, mit vihetnek el egy református templomból?! Nah, de a lényeg, hogy gyönyörű fa berendezésű belsőt találtunk, festett fakazettás mennyezettel, mint a szabolcsi és őrségi templomokban. Innen Edelényen keresztül - ahol szemügyre vettük az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb kastélyának a L'Huillier-Coburg-kastély felújítási munkálatait - Rudabányára mentünk, a Trianon utáni magyar területen maradt egyetlen jelentősebb történelmi bányavárost, ahol igazából semmi különöset nem találtam a városka szép fekvésén kívül megemlítendőnek. Végül a nap utolsó határon belüli célja következett, a varázslatos Aggteleki-cseppkőbarlang Baradla-barlangja. Még áltsulival jártam itt, és akkor egy hosszú, 5 órás utat tettünk meg a barlangrendszerben. Felejthetetlen volt! Most viszont csak a szokásos, egy órás kiépített szakaszt jártuk be, de ez is elég volt a természet különleges alkotásának, a cseppkövek világának megragadására.
A barlangozás után átmentünk Rozsnyóba, ahol egy röpke sétát tettünk a kb 40%-ban még mindig magyar városkában, majd Krasznahorka várának alulról való megszemlélése után - mivel zárva volt akkor - továbbmentünk Kassára. Kb 8 éve voltam itt először, de akkor csak átrohantunk rajta egy Budapestről tett autós Kassa-Eperjes családi városlátogatás alkalmával. Most volt idő jobban bejárni a Szlovákia második legnagyobb városát, amelynek történelmi városmagját a korábbi polgármester - nagy adósság árán ugyan, de - teljes mértékben felújíttatta. 8 éve még egy épület, a premonteiek temploma éktelenkedett romokban, de mára már ezt is régi pompájába öltöztették. A dóm most van felújítás alatt. Ez az épület számomra a Kárpát-medence gótikus egyházi építészetének csúcsa! Kriptájában nyugszanak Rákóczi és bujdosótársai 1906-os Rodostóból való hazahozataluk óta. Ekkor hozták Kassára a fejedelem rodostói házát is, amit Kassa visszacsatolása után a negyvenes évek elején építettek föl újra.
Ez a város tele van hangulatos utcákkal, baráti társaságoknak, pároknak meleg szívvel ajánlható andalgásra, sörözésre. =)) És meleg szórakozóhelyei is vannak! =))
Ezután a hegyeken át a szállásra húztunk, ami a Sárospatak melletti Vajdácskán volt egy magánháznál.

2. nap, kedd: Nem túl korai kelés, és irány Tőketerebes érintésével Eperjes! Itt az egyik egykori zsinagógát és a főteret említeném külön, érdemes sétálgatni csak úgy cél nélkül. De ez a tanács leginkább Bártfára, következő állomásunkra igaz! A város az UNESCO Világörökségi listáján van. Megmaradt a történelmi városmag, és a városfal nagy része több bástyával, toronnyal. A főtér valóban árasztja a középkor hangulatát egymás mellett sorakozó kis házacskáival, a  reneszánsz városházával és monumentális gótikus templomával. A város ma már nem multikulti, pedig éltek itt németek, magyarok, zsidók, szlovákok. Persze ez az előbbi városokra is igaz. Még Kassán fedezhető föl magyarok mai jelenléte a legjobban, ott kb. 5% maradt a kitelepítések ellenére, ez ma kb. 10ezer embert jelent, de azért sokan tudnak pár szót magyarul, és készségesek. Visszatérve Bártfához, azt hiszem ez lett a kedvenc szlovákiai településem. Eddig Körmöcbánya vitte a pálmát, de most már csak a dobogó második helyét birtokolhatja, és azt hiszem Bártfa már ott is marad az első fokon, nagyjából bejártam az országot, még északnyugaton maradt pár kimaradt látnivaló, ami még érdekel. A két felvidéki város meglátogatása után még maradt idő, így a lengyel kiruccanás mellett döntöttünk, és elnéztünk Tarnówba, noha nem volt betervezve, csak álmaimban. =)) A Város Krakkótól keletre fekszik, és a történelmi Galícia egyik legszebb városának mondják. Tényleg bájos, és nem is olyan kicsi! A számomra mesebeli reneszánsz városháza persze engem levett a lábamról, de azért a főtér több háza is említést érdemel, és itt is érdemes céltalanul bolyongani a középkorból is szépen maradt házak között. A város magyar kötődései közül Bem-apó sírjára fektettünk külön hangsúlyt. Mivel muzulmán hitre tért törökországi tartózkodása alatt, így nem engedték a szent lengyel földbe temetni, így a két világháború közötti hazahozatalakor úgy temettél el, hogy egy tó közepén korinthoszi oszlopokon álló szarkofágban a levegőben pihennek földi maradványai.

3. nap, szerda: Ezen a napon mentünk volna az eredeti lengyelországi úti célok meglátogatására, de végül úgy döntöttünk, nem tesszük, így aludtunk egy nagyot az előző nap után, és - mint kiderült helyesen - úgy döntöttünk, a Zemplén körüli látványosságokat kezdjük el meglátogatni. Kezdtük mindezt Sárospatakkal. Majd' egy fél napot a várost jártuk, megnéztük az engem Munkács várára emlékeztető - persze, mert reneszánsz jegyeket is tartalmazó - várat, bejártuk minden látogatható zugát, megmásztuk a Vörös-tornyot, átrágtuk magunkat az amúgy tényleg érdekes és roppant színvonalas - Nemzeti Múzeum kezelésében lévő -, palotában található kiállítást, és a kazamaták rejtett világába is betekintést nyerhettünk. (Aki ismeri Kathy Bates-t, annak mondom, hogy a Vörös-toronyban tárlatvzetősködik, kihagyhatatlan élmény! =))))) ) A vár után a közeli gótikus eredetű templom következett, ami elég gáz volt abból a szempontból - és ez a fotón annyira nem látszik -, hogy belépve megcsapott bennünket a szocializmus szelleme. A felújítási munkálatokat az előző rendszerben végezték el, és enyhén szólva mindez látszik is a templomon: üvegtégla a falban, beton városfal-rekonstrukció a templom egyik oldalában - a városfal egyben a templom egyik oldalfala is -, amin odatapasztott szarkofág-fedőlapok vannak az egykori altemplomi kriptából, amit a felújítás során az épület eredeti szintjének kiásásának törmelékével betömtek és megszüntettek. Ja és egy szerintem védelemre szoruló, groteszk kuriózum: az előző rendszerben készült érdekes szocializmus-szagú gyóntatószék - nem tudok rá stílusjegyet mondani. Ha eltávolítják, múzeumba kéne ezt megtenni. Amúgy maga a gótikus hangulat megteremtése ezeket leszámítva sikerült. Ja és persze kívülről is le kéne vakarni azért a kockaházakat idéző vakolatot.
A város többi része is említésre méltó, de inkább a sétát ajánlanám olvasás helyett! ;-)

Ezután irány Szerencs, megnéztünk a gyönyörű kis parkban álló Rákóczi-várat, ahol többek között a nagy múltú szerencsi csokigyártás emlékére emlékeztünk a roppant kedves pénztáros-mindenes hölggyel, majd vettünk is váras, Szerencsi Bonbon Kft. által készített csokitkat - ők azok, akik szeretnék legalább kis részben folytatni a hagyományokat. Emellett felkutattuk a Szerencsen lévő középkori templomot is, ahol Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem nyugszik, majd irány Tokaj! Ja, amúgy van békebeli fürdő is Szerencsen szépen felújítva, igaz, nagyon kicsike, és inkább szépség-sportközpont (=wellness). Tokajon kis körséta, igazából nézelődni érdemes, s közben az egyik pincészetbe betérve megkóstoltam párfajta bort, amikből vettünk is pár litert - a szombati baráti vacsimra is. =))

Este a pataki várat szeretttem volna lefotózni esti díszkivilágításában a Bodrog túlpartjáról, de még nem volt kivilágítva. Így történt, hogy végül beültünk a parton a várral szemben lévő étterembe vacsizni, ahol naon finiket kajoltunk. =P Nyami.

4. nap, csütörtök: Úccsó nap irány Karcsa, ahol az országos jelentőségű, gyönyörű kőfaragásokkal megmaradt, félig Árpád-kori, félig a későbbi gótika stílusában épült templomot, majd Sátoraljaújhelyen nézelődtünk, ahol betértünk a volt pálos, ma piarista kolostorba megtekinteni a kerengőt és a templomot. Teljesen ép gótikus kerengő - amikért oda vagyok, és Angliában láttam először - csak Pannonhalmán találunk hazánkban, de azért az itteni maradvány is elég figyelemreméltó. A pap, aki körbevezetett bennünket élvezetté tette - igaz majd' két órán keresztül - a templomlátogatást. Minden egyes részletre felhívta a figyelmet, és mesélt érdekességeket, titkokat, történeteket. Szeretem az ilyet! =)

Újhely után a hozzá tartozó Széphalom következett, ahol Kazinczy mauzóleumához zarándokoltunk el, ami után irány Tolcsva, ez a bájos Tokaj-hegyaljai település. Persze a templom volt a cél, de a népi építészet tette igazán feledhetetlenné a települést. Meglepve tapasztaltuk, hogy a település tele van kúriákkal, kisebb kastélyokkal. El lehetne itt tölteni akár napokat is. Innen Olaszliszkára mentünk, ahol a fő cél az a régi kőhíd volt, aminek az építéséről semmit sem lehet tudni. Szeretem a hidakat, a régieket kifejezetten, és a Balkánon is vadásztunk a török-kori hidakra. Talán ez is az, akár az is lehet. Amúgy elég rendezett ez a település is, kicsit tartottunk tőle a rossz emlékű események médianyomatása miatt, de pozitív képpel távoztunk. Olaszliszka után Mád következett, ahol az Europa Nostra-díjas zsinagóga volt érdeklődésünk tárgya. Valóban meglepően szép az épület kívül-belül. A műemlék felújításáról több tévé is beszámolt - gondolom a díj után -, s van egy megtörtént eset is, amit megismertünk. Egy idős hölgy még a felújítás előtti időkből jött meglátogatni a templomot, és megkérdezte, hogy változott-e itt valami, használták-e az épületet. Kiderült, hogy nem - a zsinagóga egyike azon állítólag 5 magyarországi zsinagógának, amit nem szentségtelenítettek meg, azaz nem volt más funkciója, így ott ma is lehet szertartásokat tartani. A hölgy elmesélte, hogy a nyilasok ide terelték be őket, helyi zsidókat, és mikor az ékszereket vették el tőlük, tőle valahogy a gyűrűjét véletlenül rajtahagyták, s ő elrejtette azt egy egérlyukba. Az idős hölgy emlékezett hova rejtette a gyűrűt, megtisztította a törmeléktől a padlót, és benyúlt a lyukba, ahol ott volt a több évtizede oda rejtett gyűrűje. ... =)
Mádon van amúgy a Hegyalja legnagyobb zsidó temetője, igazán szép - bár a nagyanyám szerint egy temetőre, vagy egy sírra nem mondjuk azt, hogy szép.

Továbbmentünk - távolról látva a Boldogkőváralja felett magasodó várat - Vizsolyra, ahol a középkori templomban a Vizsoi Biblia egy példányát is megtekinthettük - azt, amelyiket nemrég ellopták, majd megkerült és restaurálni kellett -, s utána megmásztuk Boldogkő várát! Én eddig szégyen-nem szégyen, nem hallottam erről a helyről, pedig igazán impozáns vára van, ajánlom minden várrajongónak, és mezei turistának egyaránt! ;-) A várban vettünk két szép darab brazil ahcát-szeletet! =))
Mivel még maradt időnk, ellátogattunk Kossuth szülőfalujába, Monokra, ahol a fő nevezetesség Kossuth szülőháza, az Andrássy-kastély és a Monaky-várkastély volt, mindegyikkel megelégedtünk már a negyedik napon kívülről is - és amúgy is már be voltak zárva késő délután.

Végül fáradtan és kultúrkielégülést megélve tértünk haza. =))

Meglepően ápolt településeket találtunk mindenhol. Több helyen láttuk, ahogy a közmunkások nyírják a településeken az utak szélét, a házak előtti portákat, söprik az utcákat. Valószínűleg ez is közrejátszhatott a tiszta és rendezett faluképekbe.

Nah befejezem, hulla vagyok, és már többedik napja igyekszem ezt a posztot befejezni. A végére így is kicsit felsorolás-szerű lett, de hát ez van. Most kivételesen csak úgy a végére téve jönnek a képek - időrendi a sorrend, katt rájuk, és persze rontva van a minőségük. Miközben föltettem őket, eszembe jutott, amit a nagyapám mondott, hogy ez szép meg jó, és hogy nekem ezek szép emlékek, de hát ezek csak várak és templomok. Azért remélem van, aki többet is lát mögöttük, pl a történelmet, és mindnek az egyediségét. Remélem sikerült valami élményt átadni belőle. ;-)

Készül az utazási beszámolóm, nemsoká' olvasható lesz, már csak napok-hetek kérdése. =))

Akartam írni egy tegnapi kellemetlen élményemről, hogy milyen hisztis, türelmetlen buzik vannak, de az estém olyan jól sikerült, hogy már nem is érdekel, mi volt előtte. Meg amúgy is, mindenki tudja milyen emberkék hirdetik magukról, hogy kapcsolatkereső, lelki békében élő emberek, miközben sok esetben ők a legbetegebb fiúkák rózsaszín géjlájfunkban. =P Persze valakinek biztos én vagyok beteg. Még blogot is vezetek betegeskedésem megosztására. =)))))

Na de félre a mókát, írom a beszámolót, és lassan készítem a kajót, este barátok jönnek vacsira. =))

Pénteken véget ért a francia intenzív első szakasza, most két hét pihi. =)) Minden nap történik valami izgalmas, annyira, hogy már nem is tudom, mit csináltam három napja. :D:D

Azt tudom, hogy tegnap nagyon jó volt az éjszakám, és azt is, hogy ma ezt a kielégült állapotot tetézi egy kis velneszezés egy nagyon kedves barátnőmmel. =)

Holnap indul a családi utazás, amiről majd remélem be tudok számolni. Bázis a Zemplén lábánál, cél Kelet-Szlovákia és Délkelet-Lengyelország, és természetesen csodás hazánk Zemplén környéki vidéke, ugyanis tele van látnivalókkal ama vidék.

Tegnap egy haverom megmutatta az új teloját, és az általam csak buzivadásznak hívott programjait, amivel be tudja mérni, milyen melegek vannak a környékén, vagy akárhol a világban. Kissé veszélyes játék ez, állítólag Amcsiban már be is tiltották éppen ezért. Az exem egyből az elsők között volt a lapján, mert ott lakik a környékén, és a közelieket teszi ki egyből. =))
Először az jutott eszembe, milyen jó, mert ezzel ki lehet kerülni a társkereket, és életközelibb lesz az ismerkedés. Aztán kiábrándított a haver, hogy ne legyek már naiv, itt mindenki szexet akar, ő is már meghúzott pár gyereket ennek segítségével a környékéről - csak ki ne fogyjanak. =)) Azért szerintem ha valaki komolyabb céllal szeretne ismerkedni, az is haszonnal kezelheti e programot. Tőlem minden esetre ez még távol áll, ugyanis most nincs pénzem sem új telóra, sem wifi-előfizetésre.

Na indulok pacsálni, majd az út után jelentkezem! =))

Srác

Na, mivel itthon van az egyetlen meleg barátom másfél hétig, és utána januárig kint lesz külföldön, így ezen a hétvégén mondhatni kötelező meleg buli volt. Hely: AlterEgo, habár tegnap Liberty is volt, és én inkább arra mentem volna, dehát a travisó... na de amúgy még kedvem is volt, és a fűnyírás mocskától megszabadulva bementem a városba, majd még két haverunkkal egy kis bemelegítés után az Alterba. A zene természetesen most sem volt kielégítő, a dj szinte nem is keveri a számokat, csak egymás után játssza őket, de legalább jók voltak. Valahogy mostanában nem tudok olyan jókat bulizni mint régebben... régen megvesztem, ha tömeg volt és jó zene, és elvegyülve az emberek között, vagy a színpadra fölállva átadtam magam a ritmusnak. Legutóbb talán egyik barátnőmmel éreztem ilyet a Prestige-ben tavasszal, de előtte már régen. Öregszem. =P Emellett olyan sok a fiatalabb, hogy szinte már öregnek érzem köztük magam 25 évesen... =)

Más. Csütörtök-pénteken a szokásos délelőtti francia után a Palatinuson voltam! Első nap egy barátnőmmel, majd egyedül. Még nem jártam itt azelőtt, de nagyon megtetszett a hely. A férfi napozó is kulturált, és új napágyak vannak - viszonylag. Árban, ha főként napozni szeretnék - meg így nyáron egyébként is - jobban megéri, mint a Széchenyi, diákoknak csak 1500 hétköznap. Ez fél ár a Széchenyihez képest. A medencék is jók, persze felújítottak - bár már javítani kéne itt-ott. Viszont a fogadóépület nem egy nagy szám, de túl lehet élni, átlag. Azt hiszem a nyár folyamán gyakori vendége leszek e kultúrintézménynek. =)) Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy menjen ki! =)) Nem diákoknak meg szerdán van a "strandváró nap", akkor mindenkinek 1500 a belépő. Részletek itt. ;-)

Tegnap kimondtam a rövidke időszak után hogy vége. Találkoztunk jópárszor, és döntöttem. Elég hülyén köszöntünk el... legszívesebben megöleltem volna, de mi jogon ölelgetek valakit, akit épp elküldök. Indok? Hagyjuk. Minden esetre elkeserít, hogy ha egy olyan srácot elküldök, aki ennyire figyelmes velem, akkor mégis mit akarok én?!

Mikor leültünk megbeszélni, egy idő után nem tudtam megszólalni, mert ha megteszem, elbőgöm magam, ami végül meg is történt. Mi jogon bőgök én egy ilyen helyzetben? Sajnáltam, hogy egy reményteljes kezdet után kimondom, hogy vége, sajnáltam, hogy csalódást és talán fájdalmat okozok, amit mindig is kerültem minden emberi érintkezésben, különösen, ha valakit megkedveltem. Mert megkedveltem. Az elköszönésnél még majdnem mondtam is, hogy azért tarthatnánk a kapcsolatot, de az olyan sablonos lett volna, és talán nem veszi ki magát őszintének... pedig az lett volna. Megkedveltem, de nem tudtam elképzelni párként magunkat. Lehet tényleg kevés idő után döntöttem - egyedül -, de ha ez az érzés egyre erősödött, akkor az azt mutatta, hogy valami nem oké.

Miért rágódom most ezen, mikor nem volt hosszú idő? Miért lettem a saját döntésemtől zaklatott tegnap? Mert megkedveltem. Talán, mert Ő volt az első hosszú ideje, akinél az elején elhittem hogy na igen, elkezdhetünk építeni valamit. Leállítottam az építkezést. És mert még nem tettem meg ilyen lépést senkivel, akivel már benne voltunk valamiben. Először szakítottam, legalább is ilyen egyoldalúan, és sose gondoltam volna, hogy ez ennyire fájdalmas tud lenni.

Jó volt, ahogy ölelt, jól esett a figyelmessége, jól esett, hogy valakihez bármikor fordulhatok, mert kíváncsi rám. Igazság szerint ezt kerestem. Ma rájöttem mi zavart: rájöttem, hogy ez csak egy fél, nem volt kölcsönös. Éreztem magamon, hogy nem tudok úgy reagálni, viszonyulni, hogy abban hitelesnek érezzem magam és mindketten jól érezzük magunkat.

Na de abbahagyom, fejtegetem, amit még én sem tudok teljesen, csak éreztem. Sajnálom, hogy így alakult, de köszönöm, hogy megismerhettelek!

Na jó, nem múlik, legalábbis remélem - nem szeretem az ilyen túlzó, szenzációhajhász címeket, de most ezt stílusosnak tartottam. =P

Felháborítónak tartom, hogy a kormány kommunikációs államtitkára vizsgálatot indított egy komment, miatt, ami egy napilap internetes hírportálján született. Hol élünk? Véleményem szerint az ilyen akciók nevetségessé teszik a kormányt. Azt a kormányt, amelynek pártjai - sajnos a KDNP is - az én szavazatommal is gazdagodtak, és aminek a munkáját ugyan nem tudom teljesen megítélni, de messze jobbnak ítélem, mint az azt megelőző kormányokét. Az ilyen villantások engem nagyon emlékeztetnek az általam szerencsére már csak a történelemkönyvekből és elmondottakból ismert kevésbé demokratikus rendszerekben a szabad véleménynyilvánítás elleni fellépésekre, persze sokkal enyhébb, de talán veszélyesebb formában, hiszen ma ha ma az internetet próbálják korlátozni, és esetleg sikerül valamilyen hatást elérni, akkor igen gyors lesz az információtorzító hatás.
Amúgy meg nem hiszem hogy túl sokan olvasták volna az ominózus véleményt, ha ez nem kap ekkora odafigyelést a kommunikációs államtitkártól. Ez több kárt okoz mint hasznot a kormány renoméjának, ami egy ezt a posztot betöltő embernél igazán nagy blamázs véleményem szerint. Már ha tényleg a tiszteletlenség az oka a felháborodásnak. Ha emellet még a cenzúrázás indítéka is ott áll, akkor természetesen lehet jó húzás is, hogy az igazodók jobban odafigyeljenek, mit csináljanak - és mit ne.

"A médiatörvény hatálya az internetes sajtótermékekhez fűzött kommentekre, blogbejegyzésekre, fórumokra nem terjed ki, és az internetes vagy nyomtatott sajtótermékek esetében eleve csak a június 30-át követően megjelent tartalommal kapcsolatban alkalmazható, mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja." Index

Nagyon jól éreztem magam! ;-) Emlékezetes este volt! ... minden szempontból! =P Köszönöm! =)

folyt. köv. =)))

Tegnap éjjel a kihagyhatatlan Múzeumok Éjszakája volt. Olyan műzéjümökbe látogattunk el, amikben én ezen éjszaka alkalmával még nem voltam. Természetesen mindenhol rengeteg ember, különleges hangulat, főleg a múzeumi negyeddé avanzsálni vágyott Hősök tere környékén.

Menü:

Előételnek egy várakozással megspékelt, könnyednek ugyan kevéssé nevezhető szépművészeti nézelődés. Kicsit szórakoztunk a barátnőmmel, akivel voltam, eljátszottuk egy belső erkélyen a népet üdvözlő herczegi párt. =)) Igaz a nép nem volt több, mint pár bucit tömő esti vendég. Meg hát a lépcsőn is díszvonulást tartottunk. =)) Na jó, nem írom le minden hülyeségünket, jól éreztük magunkat, na, és egész éjjel annyit nevettünk, mint már régen tettük ezt, és mint ahogy régen bizony megtettük, gyakran. =P

Főétel Aztán átautókáztunk az Iparművészetibe, mert perzsa és közel-keleti este volt. A szokásos kebab mellett volt perzsa és magyar-török zene, meg gondolom még másmilyen is. Kortárs képzőművészek használati tárgyait lehetett vásárolni az aulában és az emeleti központi tereken. Igazán minőségi volt egyik-másik, de meg is kérték értük az árukat. Mondjuk amúgy engem különösebben már nem tud lekötni az ilyen zsibvásár- ellentétben a gyermeki éveimmel -, így már alig vártam, hogy megnézzük a perzsa és Eszterházy kiállításokat. Ezután már teljesen kipurcantunk, mint ahogy egy jó főétel elfogyasztása után ez el is várható. =)

Desszertnek a Népművészetit választottuk. Hívogatónak tűnt egy könnyed zenés, elegáns zárásnak. Nem csalódtunk! A fogadócsarnok elegáns termében egy 10 fő körüli minőségi cigányzenekar szórakoztatta a fenséges terembe a felsőbb szintekről aláfolyó lépcsőzeten vörös párnákon és a terem közepén kis asztaloknál üldögélő, kellemes számú közönséget. Éppen megüresedett számunkra is egy asztal, s egy-egy szelet magyar desszert elfogyasztása közben élveztük a zenét, és a különleges hangulatot. Ez valóban megkoronázta az esténket. (Szatmári szilvatortát szerettem volna, mert az isteni, de már nem volt, így a szintén ország tortája panyolai meggyeset ettem. Mennyei volt!)

Hazafelé a barátnőmtől majdnem elaludtam a volánnál, többször azt vettem észre hogy a nyitott szememmel nem látom merre megyek. Nagyon durva volt, ilyet az autós Európa-járások alkalmával sem tapasztaltam. De szerencsésen megérkeztem.

Reggelre viszont egy kellemetlen álom maradt a fejemben. Igazi életszerű álom volt ez azzal a kellemetlen érzéssel, amit már éreztem az életben. Valahol a Dunántúlon tanultam egy angolszász egyetemi város érzetét keltő helyen - szeretem az előbbit, utóbbitól kiráz a hideg, olyan ridegnek érzem -, a hangulat is olyan hideg volt, az idő kora tavaszi lehetett. Valami koleszban laktam - valójában utazásokon kívül soha -, és újra együtt voltunk a volt párommal, aki beköltözött hozzám a koli apartmanjába - ez olyan nyugati koli volt. Egy rövid álomba bezsúfolódott mindaz, ami valószínűleg lett volna, ha újra összejövünk, és ami az utolsó pár hónapunkat is részben jellemezte: nagyon kedves velem, de érzem rajta hogy ez számára erőltetett dolog sokszor, mert mikor rossz kedve van, akkor is velem kedves akar lenni és nem osztja meg az érzéseit, kellemes, ám vegyes érzésekkel teli közös reggeli ébredés, és az elérhetetlenség megnyilvánulása: nem szexelünk. Az álomban ki is mondta, hogy nem tud számomra felnőtt szintű kapcsolatot nyújtani, csak középiskolásat - ezt így mondta az álomban, elég érdekes. =P Aztán erőltetetten rámosolyogtam, és mondtam, hogy abba a csók belefér, és megcsókoltam - mindez az egyetemi város közepén egy füves parkban volt, mint a filmekben, körülöttünk hallgatók könyvekkel a kezükben, én is -, majd ő ment vissza dolgozni, és tudtam, hogy ebből áll majd az életünk, hogy ő sosem ér rá a kapcsolatunkra, mert dolgoznia kell. Eszembe jutott, hogy tudtuk hogy ez lesz. Elhatároztam, hogy szakítok vele, mert ez már nem az a kapcsolat, amit én szeretnék, és ő se ezt szerette volna. Mindketten láncokon voltunk, jobb megoldást nem találva a különlét okozta elszakítottság orvoslására. De már mások voltunk.
Érdekes, hogy közel egy éve nem álmodtam vele. Miért pont most? És érdekes az álom hangulata: komor, mint a kopár késő téli-kora tavaszi borús idő - végig borús volt -, hideg, kimért, erőltetett, mesterkélt, kényszerű. Szomorú. Örültem, mikor fölébredve elgondolkoztam, azon, hogy nem jöttünk újra össze. Ez talán a nemrég megtett utolsó aktus eredménye: átéltem, amitől megszabadítottuk magunkat, hogy végleg ne fájjon, hogy nem tettük meg. Szép húzás, ügyes - bárki és bármi is eredményezte mindezt az elmémben.

ui: utólag teszem ide, nem írok emiatt külön bejegyzést, pedig érdemes lenne. Itt egy vélemény egy hetero blogon a melegek felvonulásáról. Nagyjából egyet értek, noha azért a stílussal igyekszik eltávolítani magától a lebuzibarátozást.

Akkor, amikor már nagy nehezen kezdem beadni a derekamat, akkor mikor van egy srác, akitől tuti nem akarok kapcsolatot, mert a stílusa idegölő, de a kisugárzása annyira szexi, hogy legszívesebben ott helyben ágyba bújtam volna vele, mikor pár hete találkozunk, szóval akkor mikor már megdőlne sok-sok hónapos önkéntes szűzies életem, akkor egy kicsit jobban jobban belekérdezve kiderül, hogy van barátja. Mindezt teljes természetességgel - és természetesen előtte egy szóval nem említette. Persze a barátja nem tud a kis "nézelődéseiről". Hihetetlen! Mióta a volt páromnál megtaláltam azt a pár levelezést, ami kirobbantotta a szakítást, azóta kifejezetten érzékeny vagyok az ilyesmire. Annyira dühös lettem. Annyira bennem van az az érzés: a megalázottság, az átvertség érzése, hogy megjátszotta magát előttem, hogy visszaélt a bizalmammal, hogy hülyének nézett.... sorolhatnám. És akkor én tegyem ezt mással? Biztos csak kevesen vagyunk ilyen "balfékek", hogy még érdekel az, hogy valakit átszabok-e vagy sem, illetve hogy idegen emberek párjával kefélek, de engem zavar. Még azt sem tudnám mondani, hogy izgató a tiltott gyümölcs ebben a helyzetben, mert éppen hogy lelomboz, ha belegondolok mit tennék. Velem van a baj? Nem hiszem. A világgal? Hát... a világ talán mindig ilyen volt, csak most nyíltabb a játék, gyorsabb az infóáramlás. Minden esetre jó lenne valakit találni, aki szintén más a mások között. ;-)

Lassan háromnegyed éve nem feküdtem le senkivel - mert ugye az orál az nem az. De nem is ez hiányzik, csak eszembe jutott ez is, miután megnéztem egy rómeós profilba beliknelt videót. A szeretkezés hiányzik. Hogy odafigyelve, érzékien érintsük egymást valakivel. Anno emlékszem, ezt alkalmiban is átéltem, de már csak tudom, nem emlékszem rá. Amire emlékszem az a két komoly kapcsolatomból néhány szeretkezés, amikre remélem mindig emlékezni fogok. Emlékszem a legcsodálatosabb közben - ami azon az ágyon történt, amin most is fekszem - mire gondoltam: "mindig erre vágytam, kamasz korom óta erről álmodtam, ez tökéletes". Kb ez volt. Olyan reménytelennek látszik, hogy rátalálok arra a srácra, akivel ezt megélhetem ismét, és együtt is maradunk. Csak a véletlenben/sorsban hiszek. A Jó Isten biztos szán még nekem egy srácot, akivel szerethetjük egymást, csak kicsit türelmetlen vagyok már. Lassan 26 leszek, és szeretném már elkötelezni magam valakivel, megállapodni valaki mellett. Biztonságot szeretnék. =)

Most olyan szabadnak érzem magam, és egyben egyedül. Azt hiszem három éve nem éreztem ilyet. Nincs komolyabb reményem senkiben e téren, csak várok. Azért ez nem is rossz állapot. =P